Szóljon tehát arról ez a cikk, miért is írok megint. És miért érzem úgy, hogy írni is fogok. Nem bonyolult, nem azért írok egy egész cikket róla. 

Egyszerű: szükségem van rá.

Azért, mert nem bírom, ha bent ragadnak a dolgok. És írni könnyű. Nem, ez így nem igaz. Naplót írni könnyű. Mert ha az ember blogol vagy levelet ír vagy élménybeszámolót az már nem könnyű, ott már gondolnia kell az olvasókra is. Ha magának ír akkor csak leül, a kezébe vesz egy tollat és papírra veti a gondolatait. Ha csak nem arra készül, hogy később valaki elolvassa amit ír, nem kell figyelnie a fogalmazásmódra, a mondatokra az összefüggésekre. Még arra se, hogy legyen értelme, mert az sem biztos, hogy valaha vissza fogja olvasni akár a saját írását, nem, hogy másnak megmutassa. 

Random rajz

Azt, hogy naplót írtam, nem kell a szó szoros értelmében érteni. Én a gondolataimat és az érzéseimet írtam le, néha azzal körítve ami történt velem, néha nem. A napló pedig az, amibe azt írod le ami történik veled. Az érzéseid nem mindig férnek bele. Általánosságban élménybeszámoló. Legalábbis az unokatestvérem, aki rendszeresen ír naplót azt mondta ő az érzéseit külön írja, annak nem ott van a helye. Vagyis amit én írtam, az talán nem volt más, mint betekintés az elmémbe. Nem tudom melyik rosszabb. Ha csak a történéseket írtam volna és elolvassa valaki, ezáltal szembesül a száraz tényekkel és magyarázat nélküli tetteimmel, amelyeknek az apropója száz százalék, hogy nem lenne érthető, vagy ez, hogy megjelennek az okok így még mélyebben látható minden hibám és gyarlóságom. Ha nem a saját írásom lenne, biztos kiábrándulnék magamból, meg talán az emberekből is. 

De a lényeg egy: Elhagytam a füzetemet, viszont továbbra is igénylem, hogy kiadjam magamból a gondolatokat. Egy két hónapig ezt versekkel oldottam meg, de se a minőségükkel se a hatásukkal nem voltam megelégedve. És amikor valaki azt mondta nekem, újból kéne kezdenem a blogolást, rájöttem, hogy igaza van. Bár ez nem is annyira újból kezdés, nem is annyira blogolás, inkább csak írok, néha ide, néha nem, néha nagy kihagyásokkal, néha gyakrabban, sosem szakad vége igazán és sosem folyamatos igazán. Ez lenne tehát az ok, az apropó, az egész.

Első rajzom Bowieról

Erről a füzetemről meg még annyit, hogy a nagy löketet, hogy ezt tényleg írjam az hozta meg, hogy pont aznap amikor elkezdtem írni halt meg David Bowie. A gyász miatt hirtelen túl sok érzelem gyűlt fel bennem, amit mindenképpen le kellett vezessek valamivel és erre kevés jobb módszer létezik, mint írni meg rajzolni. Így ezt tettem. Lelkileg még mindig megterhel ez az esemény, mert Bowie tényleg nagyon sokat jelentett nekem, nagyon mélyen befolyásolta a személyiségem fejlődését és az életemet. Ezért a mai napig vannak róla gondolataim, ezeknek a leírását meg nem szabad megszakítanom, úgy érzem. Ahogy ezeket írogattam, melléjött minden más ami a fejemben volt, így született meg az a komplex és összetett gondolategyüttes ami a füzetbe került. Ennek hiányában kényszerültem az érzéseim más formában való kiadására. Hogy miért nem írtam más füzetbe? Nem lett volna ugyanaz. Abban benne van a lelkem.

Képek ha valakit érdekelne: