Matektábor

Matektábor. 80 ember. 53 gyerek. 7 tanár. 20 ifi. 7 nap. 1 Balaton.
A tavalyi fonyódi matektábor után írtam egy napló és blogbejegyzést. Jó hosszú lett, 6 oldal. Akkor azt hittem annál jobb már nem is lehet. Azt hittem az volt életem legjobb tábora, nem lehet utolérni, felülmúlni. Tévedtem. Az idei tábor messze túlszárnyalta az eddigieket. Mindenben. Asszem ez volt életem (egyik) legjobb hete.
Tavaly óta sok minden változott, jóformán csak a helyszín maradt ugyanolyan. Idén minden jobb volt. Sokkal. Amikor elindultunk még mit sem sejtettem arról, hogy az elkövetkezendő egy hétben mennyi baromságot fogok csinálni. Gyanútlanul ültem fel a Déliben a Nagykanizsai-gyorsra a többi hetvenkilenc táborozó társaságában. 3 másik lánnyal utaztam együtt akik közül kettő a szobatársam lett. A szobában négyen voltunk, de a negyedik lány nem vonattal ment.
Az úton nem nagyon történt semmi említésre méltó. Leginkább röhögtünk a körülöttünk ülőkkel, vagy épp rajtuk. Mint mindig. Ahhoz képest, hogy mennyit kellett menni és hogy milyen meleg volt, jól telt a vonatút, gyorsan odaértünk a fonyódi állomásra. Onnan pár perc múlva továbbvitt a busz a szálláshelyre, ami a villasoron van.

Íme a szállás

Nagyon jó hely, tényleg szép a környezet, egy kis séta és ott a Balaton, finom a kaja, rendesek a házak, van csocsó, ping-pong és minden ami kell.

Amint odaértünk, elküldtek mindenkit a saját házába a szobaifijével együtt. Az ifiknek annyi a funkciója, hogy segítenek a tanároknak felügyelni a diákokat, illetve esténként a szobaifi figyel arra, hogy mindenki fürdött-e a szobájából, mosott- e fogat és hogy takarodónál mindenki ágyban legyen az is az ő felelőssége.

Miután berendezkedtünk a szobákba, nem maradt sok nyugtunk, mert az előző táboroktól eltérően itt már az első nap is volt matek. De nem volt vészes kibírtuk, és miután ez is megvolt, már mehettünk is a strandra. Szép idő volt, lehetett fürödni, napozni, jégkását enni, mindenki csinált amit akart.

Én is elvoltam, és azon gondolkoztam, milyen jó, hogy ez a tábor 7 napos, vagyis 2 nappal hosszabb mint általában, így nem kell folyton azon rágódni, hogy mindjárt vége, és mehetünk haza.

Kora este indultunk vissza a szállásra, épp vacsorára értünk oda.

Miután hét körül teletömtük magunkat kajával, egy óránk maradt az esti program a táncest megkezdéséig.

Először nem akartam táncolni, de aztán mégis beálltam amikor az egyik ifi Nyírő Péter (továbbiakban: NyP, ejtsd: Nyöpö) megtanította a salsa és a chachacha alaplépéseit.

Gondoltam úgysem kér fel senki. Mert engem sosem szoktak. Megint tévedtem. Többen is felkértek, ráadásul olyanok is, akik még tudnak is táncolni.

Én meg mint egy szerencsétlen folyamatosan bocsánatot kértem, hogy letaposom őket és azt ismételgettem, hogy béna vagyok. Ők meg mind azt mondták, hogy egyáltalán nem vagyok béna. Sőt még azt is megkaptam, hogy nagyon jól táncolok. És miután fel tudtam fogni, hogy senki sem tart bénának, már élveztem én is. A legjobb az volt az egészben, hogy szó szerint széttáncoltam a cipőmet. Teljesen szétment a talpa és  belefolyt a víz, ahányszor csak beleléptem egy-egy pocsolyába. De ennyi nem rontotta el a kedvemet, ugyanis aznap olyan boldog voltam hogy egész este 5 centivel a föld fölött lebegtem. 

Az egyetlen rossz dolog a takarodó volt, amit a szobaifink Rita sajna nagyon komolyan vett, én meg sajna nem tudtam aludni, de azért boldog voltam.

Második nap ritka szar idő volt, matekórán az árnyékban még hosszú-ujjú, hosszú farmer szerelésben is szarrá fagytunk. Aznap nem mentünk Strandra.

Ezen az estén az ifink Rita nem volt táborban, mert vissza kellett utaznia Pestre vizsgázni. Mi már előre örültünk, mert ugye nincs ifi=nincs takarodó=azt csinálunk amit akarunk. Erre a táborvezető tanárnő, Erika néni kijelenti, hogy ő majd bejön hozzánk. Ennél rosszabb persze már nem is lehetett volna. De szerencsére Zsófus (akit már 4 éve ismerek a táborból) leszervezte NyP-vel, hogy ugorjon be hozzánk, nehogy már Erika nénit kapjuk, mert az elég nagy szívás. Nem igazán bíztam a dologban, de NyP tényleg megjelent este 10 körül, a szobánk ajtajában, szóval tényleg megúsztuk a tanárfelügyelet alatt töltött estét.

Helyette minimum egy órát hülyéskedtünk, nem is tudom szegény NyP, hogy nem bolondult meg tőlünk. Elmeséltük neki, a létező összes hülye sztorinkat, kitaláltuk, hogy ő is csak 15 éves (valójában 22), hogy az elmúlt 8 évben, amíg mi általános iskolába jártunk, ő is az osztálytársunk volt, csak nem vettük észre mert megbújt egy szekrényben, és hasonlók. Ezek után valahogy Csillához került a pulcsija, Csilla felvette és egész este rajta volt.

A tábor elkövetkező estéin a fekete pulcsi ereklyeként volt számon tartva és felváltva hordtuk stopperrel mérve az időt, hogy mindenkin ugyanannyit lehessen. Többször is megkíséreltük az ellopását, de szegény NyP-t szétcsípték volna a bogarak, így végül mindig visszaadtuk neki.
A pulcsi esténkénti viselése azért volt lehetséges, mert miután Rita visszajött Pestről, megdumáltuk NyP-vel, hogy ezentúl jöjjön be minden este Ritával együtt ifiskedni. Aztán pár nap múlva, mikor Rita már úgy érezte, NyP-t sokkal jobban szeretjük nála, teljesen lepasszolt minket neki, így hivatalosan is NyP lett a szobánk ifije.

Szerintem nagyon jó szoba voltunk, kitaláltuk a saját családfánkat, ami enyhén szólva is érdekes lett. 

• Fischi (hivatalos nevén Fischer András, a szomszédos szoba ifije): a nagyapám
• Rita: a nagyanyám
• NyP (hivatalos nevén: Nyírő Péter, a mi szeretett szobaifink): az apám
• Szecska (szobatársam): az anyám -nem találtam szalonképes fotót-
• Fanni: Félnagybácsim és Mostahanagyapám
• Csilla: a félnagynénim
• És ÉN: én

nagyapa

nagyi

apu

mostohanagyapa/félnagybácsi (Bal oldalsó)

nagynéni

ÉN

I LOVE MY NEW FAMILY!

Miután kialakult a szerető család, a reggeli ébresztéskor már direkt egy "Szia Apu!"-val köszöntöttem NyP-t (még mindig jobb mint a Fanni aki ezt mondta: "Jó reggelt mostohagyermekem!")
A harmadik naptól kezdve, az egész szobánk NyP aláírással a fején éldegélt a táborban, de ha megkérdezték, miért, csak ennyit mondtam: "Ő az apám!"
Miután láttam az értetlen arcukat, csak ennyit mondtam: "hosszú" és nem magyaráztam meg, de ebédig, már mindenkinek a tudomására jutottak rokoni kapcsolataink.
A negyedik napon egy szerencsétlen félreértés miatt a Barnussal kezdett békés beszélgetésünkből Szecskával való verekedés lett, és szegénynek bedagadt az ujja. Ezek után nem nagyon akart hozzám szólni, az estét csak NyP pulcsijának viselése dobta fel. A helyzet csak másnap reggel lett rossz igazán, amikor Erika néninek is el kellett mondani a történetet. Szar volt.
De a gyászos hangulatom, csak délig tartott, ebéd után már nem volt olyan rossz.
Este volt egy kincskeresős játék és utána még tortát is ettünk annak örömére, hogy Zsófus 19 éves lett, illetve, hogy ez volt a 10. matektábor. Elég későn fejeztük be a kajálást, és kellett volna menjünk fürödni, de a mi szobánk, ezt már vacsi után megtette, ezért több idő maradt NyP-vel dumálni.Azt hiszem akkor már nem voltam szomorú. NyP sem volt az, mégsem mondott esti mesét...
Utolsó előtti nap, mindenki azzal foglalkozott, hogy befejezze az eddig kitűzött matekfeladatokat. Ez azért volt a 6. nap különösen fontos, mert a helyes feladatmegoldásokért egész héten gyöngyöket kaptunk, és az utolsó estén ezekből a gyöngyökből egy licitáláson vehettünk hülyébbnél hülyébb programokat. Mi vettünk egy plusz táncestet ( ami végül nem lett megtartva, mert nem tudták beszerelni a hangfalakat), egy éjszakai napszemüveges bújócskát az ifikkel, és azt hogy átalakíthassuk NyP haját. Igen, CSAK ilyen és ehhez hasonló hülyeségeket lehetett a licitáláson venni. Az aukció után, amint 12-t ütött az óra, felköszöntöttük NyP-t (mert 29-e Péter nap),még gyorsan megnéztük a Szaturnuszt egy teleszkóppal, aztán lejátszottuk a bújócskát.  Csak egy sérült lett: én. Napszemüvegben ugyanis, 30 cm-s mélyedésnek néztem egy 2 méteres szakadékot, így miután sikeresen beleléptem beleállt a karomba egy karóm kidöntöttem egy kerítést és nekiestem a farakásnak. Jah és valamikor kirúgtam egy másik kerítést is. De amúgy túléltem.
Éjjel háromra már mindenki farkaséhes volt. Kiderült, hogy az egyik fiúnak van nutellája és keksze. A gyerek hozott két doboz nutellát (!!!?) és egy kiló háztartási kekszet (!!?) a táborba. WTF!? Nem is tűnt soknak, amikor tizenöten vetettük rá magunkat egyszerre. Csuklóig nutellás lett mind a két kezem, valaki más kellett kinyissa a csapot nekem, hogy kezet tudjak mosni. Igen, ez amúgy teljesen normális.
Kb. fél négyig ment a hülyülés aztán NyP elküldött fürödni. Megbeszéltem vele, hogy fürdés után még kijöhetünk, ha akarunk, de Erika néni visszazavart minket, békés szotyizásunkról. NyP még benézett, hogy élünk-e, aztán úgy fél öt körül elnyomott az álom. 9 körül ébredtünk, így többnyire kipihentem magam. Máskor a visszaút mindig szomorú, most vidám voltam. Mielőtt visszaindultunk Pestre még megcsináltuk NyP haját (lásd: lenti kép), vagyis kivasaltuk és bezseléztük. Áhh, csak kicsit volt fura. Miután elkészültünk a hajával előadtuk neki, a Börtön ablakába című dal általunk átírt változatát. Csilla gitárral kísérte.
Dalszöveg:

A tábor ablakába,
Soha nem süt be a nap.
Az évek, tova szállnak,
Ha egy szekrénybe(n) laksz.

Refr: 
Ragyogón ég a hulla, 
És alpakka vonul. 
Csak a szívünk szomorú, 
Ha NyP is elvonul
Szeretünk mi...

A táborban a napok,
Oly gyorsan telnek el.
Egy NyP aláírástól,
Majd vidámabb leszel.

Refr.
Szeretünk mi...

Egy késő zuhanyzás,
És egy kis leszidás.
Esti mese mondás,
Feleség gyilkolás.

Refr.
Szeretünk mi...

A pulcsit odaadtad,
A szobát pontoztad.
Esti pacsit dobtál,
Tőlünk egy dalt kaptál.

Vártunk rád, de nem jöttél, 
S a tábor, ment tovább,
Csak a szívünk szomorú, 
S a gyorsvonat be állt
Elmúlt a nyár...

Refr.
Szeretünk miiiiiiii!

Benne van NyP egész élete, vagyis 15 éve (ami igazából 22), az is, hogy nyolc évig egy szekrényben élt, és hogy onnan alpakkákat tenyésztve lovagolt el a naplementében (az alpakka olyan mint a láma csak nem köp). Egy kicsit betegre sikerült, de NyP-nek tetszett.
Mivel ő értette. És csak ő.
A reggeli hülyéskedéseink után be kellett pakoljunk a bőröndjeinkbe és ki kellett ürítenünk a szobákat, sőt ebéd után a busz ki is vitt minket a pályaudvarra. Amikor felszálltunk a vonat még nem volt késésben, de a Déliig, majdnem egy óra késést szedett fel. Az út nagyon vicces volt, 35 fokban végig NyP vastag fekete pulcsijában ültem.
Az apukám jött ki a pályaudvarra, ahol elköszöntem újdonsült (jófej) családomtól és visszatértem a régihez (1 km-t gyalogoltunk még a peronon, csak utána búcsúztunk el).
Most az ágyamban fekszem és azon gondolkozom, hogy legközelebb egy év múlva lesz matektábor, és ott már én is ifi leszek. De az még messze van.
A lényeg, hogy az idei nyári programjaim között is szerepelt egy matektábor, ahol közel sem a matek volt a legfontosabb!

WE ARE A HAPPY FAMILY!
balról jobbra: Csilla, NyP, Fanni és Én (Anna)

Anna voltam.

Kelt: 2014 07. 01. 

00:50